Az észak-amerikai dobozteknősök

Az észak-amerikai teknősök közül a Terrapene nemzettség tagjait szeretném bemutatni. Egyik és talán fő jellemzőjük, hogy a haspáncéljuk nem merev, mint a többi teknősé, hanem egy rugalmas izület mentén, a hídrész és a plasztron között mozgatható. Így akár teljesen bezárkózhatnak páncéljukba, szinte “becsukva” magukat a védelmet nyújtó carapax-ukba.

A dobozteknősök másik tulajdonsága, hogy víziteknős létükre szárazföldön élnek. Ez így kicsit furcsán hangzik, de tény, hogy a víziteknősfélék családjába (Emydidae) tartozó teknősök életük nagy részét az erdők nedves aljnövényzete között rejtőzködve, vízközelben bár, de mégiscsak a szárazon töltik. Testfelépítésük is a szárazföldi teknősökére (Testudinidae) emlékeztet, magas, kerek páncélzat, míg a vízi teknősöké általában lapos. Végtagjaikon, az ujjak között hiányzik az úszóhártya, helyette erős karmokat visel.

Élőhelye Észak-Amerika és Mexikó hatalmas területeire korlátozódik. A nemzetségen belül két fajt különböztetünk meg, melyek a következők: a Terrapene ornata és a Terrapene carolina. Mindkét fajnak további alfajai is vannak, melyeket külső megjelenésük és élőhelyük alapján igen nehéz megkülönböztetni, mert elterjedési területük is gyakran átfedi egymást.

A Terrapene carolina alfajai közismertebbek, keleti dobozteknős (Terrapene c. carolina), floridai dobozteknős (Terrapene c. bauri), nagy dobozteknős (Terrapene c. major), háromujjú dobozteknős (Terrapene c. triunguis), mexikói dobozteknős (Terrapene c. mexicana), yukatáni dobozteknős (Terrapene c. yucatana).

  

A Terrapene c. carolina egy viszonylag nagyra növő faj, mérete meghaladja a 15-18 centimétert. A nemeket fiatal korban nagyon nehéz megállapítani. Négy-öt évesen válnak ivaréretté, ekkor kb. 12-14 cm nagyságúak. Mint általában a teknősökre jellemző, a hímek előbb lesznek felnőttek. Ekkor az addigi színei megváltoznak, világosabb sárgák, narancssárgák lesznek a lemezkék az arcon és a végtagokon, szemei íriszhártyájának színe vörös lesz, haspáncélja homorú, teste laposabb, mint a nőstényé. És a legjellemzőbb különbség, a hím hátulsó lábainak belső karmai befelé fordulnak. Ez párzáskor segíti a nőstényben való megkapaszkodást. A dobozteknősök párzása jellegzetes, nem téveszthető össze semelyik más teknőssel. A hím, az előbb említett karmok segítségével megkapaszkodik párja hát- és haspáncélja között és nem engedi el. Majd mellső lábait behúzva, szinte hanyatt dől. A nőstény ekkor felemeli fejét.

A Terrapene ornata-nak csupán két alfaját határozták meg a

Keleti díszes dobozteknős (Terrapene o. ornata)

Texasi díszes dobozteknős (Terrapene o. luteola)

A Terrapene o. ornata kisebb, ritkán éri el a 13 centiméteres nagyságot. A többi Terrapene fajhoz képest laposabb páncélja világossárga foltokkal tarkított. A hímeknek rendszerint fényes, vörös szemük van, fejük lemezei kékes árnyalatúak, első lábainak lemezei pirosak.

  

Az összes alfaj élvezi az úszást és az ásást. Élőhelyükön nagy hőség esetén, vagy a hibernáció idején gyakran elássák magukat. November előtt a Terrapene carolina fajok felkészülnek az áttelelésre és beássák magukat a talajba. A Terrapene ornata egyedei azonban – szükség esetén – hozzászoknak az extrém alacsony hőmérséklethez is. A legtöbb dobozteknős cselekvési ideje április és október között, a kora reggeli, vagy kiadós esők utáni időszakra esik.

Az észak-amerikai dobozteknősök fogságban tartása fiatal korban nehéz és tenyésztése nagymértékben időjárásfüggő, de megéri a fáradtságot. Terráriumuk nagy méretű legyen, sok búvóhellyel, valamint pancsoló medencével. Ha tehetjük, egy elkerített, szabadtéri területet biztosítsunk állataink részére, ezzel elősegíthetjük teknőseink természetes viselkedésének tanulmányozását, mint például az ásást, vagy a vadászatot. Megfigyeltem például, hogy eső után szívesen vadásztak meztelen- és éti csigákra. Optimális tartási hőmérsékletük 21 °C körül van, mely a napozóhelyen megemelkedhet akár 30 °C-ig is. Ahogy már említettem, nagyon szeretnek úszni, ezért egy laposabb medencét feltétlenül helyezzünk el a területükön, melyet naponta legalább kétszer-háromszor felkeresnek, akár több óra hosszat is benne “ücsörögnek”. Egy üreges fatörzs, lapos kövekből épített barlang, vagy lefordított faláda kitűnő búvóhelyet nyújt részükre. Szabadföldi terrárium esetén leginkább növények tövében ássák el magukat, rendszeresen, minden este ugyanott. Kora reggel már eleség után kutatnak. Miután kezdetben igen félénkek, a beszoktatás időszakában szinte alig mozdulnak ki rejtekhelyükről. A dobozteknősök főleg rovarevők, ezért fő táplálékuk a lisztbogár lárva, gyászbogár lárva, különböző rovarok, házas és meztelen csigák. Időnként szopós egérrel és macskatáppal is megkínálhatjuk őket. Nem mindegyik egyed fogadja el a növényi táplálékot, de főleg a hímek eszegetnek salátát, gyümölcsöket.

Megfelelő szaporodásuk érdekében elengedhetetlen az állatok teleltetése. A szexuális aktivitást a hőmérséklet változása váltja ki. A hűvösebb hónapok után (novembertől február végéig) a hőmérsékletet fokozatosan emelve ébresszük fel teknőseinket. A hímek pár nap elteltével azonnal párzanak. A párzás hosszú órákon keresztül történik, naponta ismétlődve. A nőstény dobozteknős ezt követően 2–4 tojást rak le, melyek hozzávetőlegesen 30–35 milliméter hosszúak, héjúk vékony. Magas levegőnedvesség tartalmú (90–100%), jól szellőző inkubátorba helyezzük el őket. 26–28 °C mellett a kelkési idő 65–75 nap között változik. A keltető hőmérséklete nagyban befolyásolja az utódok nemét. Magasabb hőfokon (28 °C felett) többségében hímek, míg 27 °C alatt zömében nőstények látnak napvilágot. A kikelt fiatal állatok szinte minden élő eleséget elfogadnak. Fontos azonban figyelembe venni, hogy valójában ezek a teknősök rovarevők. A fiatalok felnevelése buktatókkal teli, nagyon sok törődést igényelnek! A növekedés időszakában nem feledkezhetünk meg a vitamin és ásványianyag adagolásáról sem.

Sajnos az amerikai természetvédelmi hatóságok rendelkezése értelmében nem exportálhatók, ezért beszerzésük igen körülményes.

forrás:hobbiallat.freeweb.hu