Végy egy fél tucat teknőstojást...
A csíkos iszapteknős tartása és tenyésztése

Írta: Dr. Sátorhelyi Tamás

Magyarországon a teknőstartás sokáig egyet jelentett a vörösfülű ékszerteknős (Chrysemys scripta elegans) gondozásával. Ezerszámra importálták őket, és importálják ma is, annak ellenére, hogy döntő többségük elpusztul a nem megfelelő tartás következtében. A túlélők viszont sokszor igen rossz körülmények között, kicsiny férőhelyen, rossz takarmányon tengetik életüket, hiszen megfelelő elhelyezésükhöz szükséges nagy terráriumot nem mindenki képes biztosítani.

Az utóbbi években azonban sokat változott a helyzet. Újabb és újabb teknősfajok kerültek be az országba, és ezek között nem is egy akad, amely sokkal alkalmasabb a terráriumi tartásra. Az iszapteknősfélék családjának tagjai (csíkos iszapteknős, kis pészsmateknős, pennsylvaniai iszapteknős) ideálisnak tűnnek. Kis testméretük miatt a szükséges medence is sokkal kisebb. Mivel a dekorációt nem tapossák le, könnyebb terráriumukat esztétikusan berendezni. Akár otthoni, lakásbeli tartás esetén is könnyen szaporodnak, ami a terrarisztikában semmivel össze nem hasonlítható sikerélményt jelent. Két-három éves korukban ivaréretté válnak, így könnyen létrehozhatunk önálló populációkat, ami feleslegessé teszi a természetből való befogásukat. Az alábbiakban az egyik leggyakoribb terráriumi faj, a csíkos iszapteknős tartásáról lesz szó.

A csíkos iszapteknős (Kinosternon bauri) kistermetű teknős. Páncélhossza mindössze 10-12 cm, az ennél nagyobb példányok ritkaságszámba mennek. Hátpáncélja domború, legtöbbször sötétbarna vagy fekete színű, de lehet világosbarna vagy sárgás is. Rajta három hosszanti, világos csík húzódik, ez megkülönbözteti családjának többi képviselőjétől. Haspáncélja egyszínű sárgás vagy barnás. Az újszülöttek feketék, hasuk élénksárga, fekete mintázattal. A felnőtt egyedek haspáncélján két csuklóízület található; a megriasztott állat visszahúzódik páncéljába és a páncél nyílásait többé-kevésbé lezárja. Az állatok feje és végtagjai feketék, a fejen sárgás csíkokkal. A farok végén szarukarom található, ez a hímeken kifejezettebb. A hímek hátulsó lábán, a térdhajlatban érdes pikkelyekkel fedett terület található, mely kapaszkodószervként működik: párzáskor ezzel kapaszkodik meg a nőstény hátpáncélján. A nemek a fent elmondottak alapján egyértelműen elkülöníthetők.

Teknősünk az Egyesült Államokban, Floridában és Georgia államban él. A kisebb vízfolyásokat, tavakat, mocsarakat, útszéli vizesárkokat kedveli, ahol elég búvóhelyet találhat, és beáshatja magát a meder iszapjába. A vizet gyakran elhagyja, főleg éjszaka és nedves időben. Táplálékát főként a víz fenekén keresi. Ízeltlábúakat, férgeket, csigákat, esetleg kisebb halakat zsákmányol. A táplálék megtalálásában szaglásának elsőrendű szerepe van.

Terráriumi tartása nem különösebben nehéz. Viszonylag kis terráriumban is jól elfér: 100x50 cm alapterületen 2-4 állatot helyezhetünk el. Talajként tisztára mosott folyami sódert használjunk olyan vastag rétegben, hogy teknőseink beáshassák magukat. Lapos kövekből, gyökerekből búvóhelyeket kell kialakítani, hogy az állatok biztonságban érezhessék magukat. A nagy számú rejtekhely lehetővé teszi, hogy egymás látóteréből kikerülhessenek. A víz mélysége 15-20 cm legyen. Lehet ennél mélyebb is, ám feltétlenül szükségesek olyan berendezési tárgyak, amelyeken felkapaszkodva úszás nélkül is levegőt vehetnek. A víz hőmérséklete 25-27 oC legyen. A víz feletti levegő hőmérséklete azonos legyen a vízével, ellenkező esetben teknőseink könnyen megfázhatnak. Ezért a terráriumot üveglappal ajánlatos lefedni. Ha a víz hőmérsékletét a téli hónapokban 20-24 şC-ra csökkenjük, külön teleltetésre sincs szükség. A vizet célszerű külső vagy nagyobb teljesítményű belső szűrővel szűrni, így sok takarítástól kíméljük meg magunkat, és állatink is jobban érzik magukat.

A szárazulat egy része legalább 8-10 cm vastag nedves homok legyen, ahova a nőstények a tojásaikat lerakhatják. Ide is helyezzünk néhány rejtekhelyet, például fakéregdarabokat vagy lapos köveket. Világításra is szükség van. Legjobb, ha egy vagy két spotlámpát teszünk a terrárium fölé, így világos és félhomályos területek alakulnak ki. Bár a csíkos iszapteknős sokkal kevesebbet napozik, mint az ékszerteknősök, a lehetőséget azért nekik is meg kell adni erre. Táplálékul kis halak, vízicsigák, rovarok, vörös szúnyoglárva, szopós egér stb. használható fel. A kicsiket naponta-kétnaponta, a nagyobbakat hetente kétszer etessük. A fiatal állatok többnyire együtt tarthatók, felnőttekből azonban egy terráriumban csak egy hímet tartsunk. Két-három nőstényből és egy hímből megfelelő tenyészcsoportot hozhatunk létre. Az iszapteknősök azonban meglehetősen agresszív állatok, sokszor a nőstények sem férnek meg békésen egymással. Nagyon jó, ha van egy kisebb elkülönítőterráriumunk, ahová kivehetünk egy-egy állatot. A hímek szinte állandóan udvarolnak, nem is mindig a legfinomabb módszerekkel, így néha őket is vegyük ki néhány napra, hogy a nőstények egy "levegőhöz jussanak"...

A nőstények a szabadban évente két-három alkalommal raknak tojásokat, terráriumban azonban nem ritka az öt fészekalj sem egy év alatt. A tojások száma legtöbbször 2-3, de akár 5 is lehet. Hosszuk 24-28 mm, szélességük 14-16 mm. Időről időre kutassuk át a tojásrakóhelyet, és a tojásokat (ha olyan szerencsénk van, hogy találtunk) vegyük ki a terráriumból.

Szerencsére a csíkos iszapteknős tojásait talán az összes teknős tojásai közül a legkönnyebb kikeltetni. Keltetőnek egy használaton kívüli akvárium tökéletesen megfelel. Ennek aljára tenyérnyi vizet öntünk, melyet hőfokszabályozós akváriumfűtővel melegítünk. Átlátszó fedelű műanyagdoboz (pl. salátás- vagy sajtkrémesdoboz) oldalán néhány apró lyukat készítünk, s ebbe néhány cm vastagságban nagy szemű kertészeti perlitet szórunk. A perlitet előzőleg enyhén megnedvesítjük. (Nagyon kevés víz elég bele, majdnem száraz legyen!) A tojásokat a perlitre helyezzük, vigyázva arra, hogy a tojások helyzetét ne változtassuk meg, majd egy–két centiméter vastagon perlitet szórunk rájuk, és a dobozt lefedjük. A tojások - mint minden teknőstojás - nehezen tűrik, ha közvetlenül víz éri őket. A doboz felszínéről lecseppenő vízcseppek így nem érik el a tojásokat, viszont a víz sem hagyja el a keltetőközeget, így nincs szükség arra, hogy a keltetés során a perlitet nedvesítsük. Az egész akváriumot üveglappal fedjük le. A keltetési hőmérsékletet 27-29oC-ra állítjuk be. A keltetőt már jóval a várható tojásrakás előtt készítsük elő, ne az utolsó pillanatokban kezdjünk el kapkodni, és a hőmérsékletet se a tojások berakása után kezdjük el beállítani. Egy dobozba ne rakjunk túl sok tojást (legfeljebb fél tucatot), mert egy szétrobbanó záptojás az egész doboz tartalmát tönkreteheti.

Ezután már nincs más teendőnk, mint kivárni, hogy a kis teknősök kikeljenek. A tojások lerakásukkor sárgásfehér színűek. Néhány nap után a tojás középső részén - a korioallantoisz membrán tapadásának helyén - fehér gyűrű alakul ki, míg két vége szürkésfehér színű lesz. Ez a mintázat csak a kelési idő utolsó harmadára tűnik el. A terméketlen tojások megőrzik sárgás színüket. A kelési idő 28oC körüli hőmérsékleten 100-130 nap körüli. A kis teknősök kikelésükkor 20-24 mm hosszúságúak. Köldöküknél többnyire borsó nagyságú szikzacskó látható. A kikelt apróságokat, amíg a szikzacskójuk fel nem szívódik, egyesével helyezzük el, kb. 1-2 cm mély vízben. Táplálkozni többnyire csak a szikzacskó felszívódása után kezdenek el. Később akár nagyobb csoportban is tarthatók. Fontos, hogy a víz mélységét csak fokozatosan emeljük, és legyen kellő számú vízből kiálló kő vagy vízinövény, hogy levegőt venni kikapaszkodhassanak. A kicsik tápláléka legyen bőséges és változatos.

Megfelelő táplálás esetén a hímek két, a nőstények hároméves korukra elérik az ivarérettséget. Ekkor aztán - kellő vérfrissítésről gondoskodva - összeállítható az újabb tenyészcsoport, és rövidesen elővehetjük a régi receptet: végy egy fél tucat teknőstojást...