Az amboinai dobozteknős

Daudin, 1802

Az ázsiai és az észak-amerikai dobozteknősök között jelentős különbség mutatkozik az állatok szokásai terén. Míg az észak-amerikai fajok (Terrapene) idejük jelentős részét a szárazföldön töltik, addig az ázsiai (Coura) élőhelyeken található egyedek kedvelik a vizet, valamint a mocsaras környezetet. Igaz ugyan, hogy gyakran találkozhatunk a szárazföldön kószáló példányokkal is. Farkas-Sasvári szerzőpáros azokat a teknősöket, amelyek szinte be tudnak záródni páncéljukba az élőhelyük szerint csoportosítva nevezték el. Így az amerikai teknősök dobozteknősök, az ázsiaiak szelenceteknősök, míg az Afrikában élő fajok zsanérteknősökként váltak ismerté. Ez a csoportosítás nagyon jól kifejezi az élőhely különbözőségét, találó a magyar elnevezés.

Az amboinai szelenceteknősök kissé domború hátpáncélja enyhén ovális, vagy kerek sötétbarnától feketéig terjedő színezetű. A hasi páncéljuk világos sárga, vagy szaruszínű. A fej oldalán, az orrcsúcstól három különböző szélességű, sárga, okkersárga sáv húzódik. A végtagok világosbarnák. Fiatal egyedeknél a háti részen három él fut végig, az egyik a gerincvonalon, a másik kettő pedig a középvonal és az oldal között, jobb és baloldalon. A kor előrehaladtával ezek az élek eltűnnek. A teknősök testfelépítése jellemző életmódjukra, a vízi teknősök laposabbak, testformájuk kerek, amíg a szárazföldi életmódot folytatók inkább magas testfelépítésűek. A C. amboinensis testfelépítése a szárazföldi teknősökére hasonlít, bár vízi életmódot folytat.

Igen falánk állatok, szinte állandóan ennének, ennek köszönhetően igazán változatosan táplálhatók. A szabad természetben főleg növényevő, fogságban elfogadják a földigilisztát, meztelen csigát, lisztbogár lárvát, gyászbogár lárvát, apró halakat. Nem feledkezhetünk meg a vitamin- ásványianyag pótlásáról sem. Az elhízás veszélye miatt elegendő kétnaponta etetni őket.

Természetes élőhelyük Délkelet-Ázsia mocsaras vidékei (Filippi, Molukku és Sulawesi). Napjainkig három alfaját ismerjük. Ezek a Coura amboinensis amboinensis, Coura a. kamaroma, valamint a Coura a. couri.

1997 szeptemberében megvásároltam egy kifejlett párt, majd alig egy hónappal később még egy nőstényt. A nőstények páncéljának mérete 16,5 centiméter, súlyuk 800-850 gramm, a hím példány 15,0 centiméteres és 670 gramm súlyú volt.

Az elhelyezésükre szolgáló terrárium mérete 100×50×40 centiméter. Az alapterület mintegy egyharmad részét a vizes területet alkotta, melyben a víz magassága 15 centiméteres volt. A megfelelő minőségéről egy aktívszenes belső szűrő, a 25 °C körüli hőmérsékletről egy 100 Watt teljesítményű hőfokszabályozós akváriumi fűtőtest gondoskodott. A homok és virágföld keverékéből álló “szárazföld” vastagsága megközelítette a 15 centimétert. E terület fölé egy 40 Wattos lámpát helyeztem el. A terrárium átlagos nappali hőmérséklete ritkán érte el a 25 °C-t, míg a lámpa alatti “napozóhelyen” 2 -5°C-kal mindig többet mértem. Dekorációként az akváriumba jól kiáztatott szőlőgyökeret helyeztem el, a 2-3 mm szemcsenagyságú sóderba pedig vízinövényeket ültettem, bár a teknősök alkalmanként megtépázták növényeimet, sőt ettek is belőle. A szárazulatra pedig 1-2 tő mocsári növény került (Oryza sativa, Scirpus gracilis). (Júniustól szeptember elejéig szabadban, tartom őket.)

Az ivari különbségek külső megjelenésük alapján is jól meghatározhatóak. A hímek általában kisebbek, fejüknél a szem mögötti rész szélesebb, hasi páncéljuk homorú. Hosszabb farktövük erősen megvastagodott. A nőstények ezzel szemben jóval nagyobbak, testesebbek. Páncéljuk többnyire kerekded alakú. A hímek területőrző magatartása miatt, valamint az esetlegesen felmerülő sérülések elkerülése érdekében ajánlatos a terráriumban csak egy hímet tartani. Bár Ázsiából származik, mégis a jobb tenyésztési eredmények miatt a teknősöket 8-10 héten keresztül, pihentetni (teleltetni) kell. Január elsején a hőmérsékletet csökkentsük 20-22 °C-ra, majd februártól emeljük a hőmérsékletet 28°C-ra. A hőmérséklet fokozatos emelése mellett, változatos és bőséges táplálás esetén állataink gyorsan visszanyerik eredeti kondíciójukat (illetve alig veszítenek belőle). A párzás egész évben megfigyelhető, a tojásrakás azonban márciusban kezdődik. A nőstények a talajba ássák el világossárga, pergamenszerű burkolatú tojásaikat. Számuk általában 2-3 darab. A tojások hosszúsága 45-50! milliméter, szélessége 27-28 milliméter között változott. Súlyuk megközelítette a 22 grammot. A tojásokat kiástam, és inkubátorba helyeztem őket. 25-30 °C közötti hőmérsékleten az első ivadék a 68. napon, a második a 71. napon, míg a harmadik a 72. napon orrával törte fel a tojáshéját. A kis teknősök ekkor 40-45 milliméter hosszú, 30-34 mm széles és 24-25 mm magasak voltak, súlyuk 16-16,5 g volt. Felnevelésük rendszeresen vitaminozott eleséggel teljesen problémamentes volt.