Az állatvilág, fejlõdése során gyakran változik. Egyes fajok eltûnnek a természet színpadáról, míg mások egyed-száma megnövekszik. E változások igen hosszú ideig csak a környezet (éghajlat, hõmérséklet, nedvességtartalom), az eleség és az adott élõlény genetikai felépítésének volt köszönhetõ. Az ember megjelenése azonban egy addig ismeretlen típusú, döntõ változást idézett elõ. Tudatos termelõtevékenységének következtében, az élõhelyek egyre jobban csökkentek, beszûkültek. A környezet minden kontroll nélküli kizsákmányolásának hatására, az evolúciós folyamat megszakadt, és napjainkra a globális okörendszer jelentõsen károsodott. A fauna elszegényesedése pedig az egész emberiségnek óriási problémát jelent.

A hazai természetvédelem, – úgy tûnik még idejében – megtette az elsõ igen nehéz lépéseket, melynek egyik része a kétéltûek teljes védelem alá helyezése volt. Az intézkedés következtében – bár a tarajos gõtének rengeteg természetes ellensége van – valószínûleg hosszú ideig fennmaradhat ez a Magyarországon is honos gõtefaj.

A tarajos gõték törzse karcsú. Kissé szélesebb fejük alig különül el a rövid nyaktól. Az orr tájéka lekerekített. Nagy szemei a fej két oldalán helyezkednek el. Mellsõ végtagjaik viszonylag vékonyak, 4 ujjban végzõdnek, a hátulsó lábak erõ-teljesebbek, 5–5 ujjal. A lábujjak mindig szabadok. Bõrük erõsen szemölcsös.

A hímek hátoldala sötét olajzöld, szürkésbarna vagy fekete foltokkal tarkított. A test oldala fehéren pontozott. A hasi oldal sárgás, rózsaszín vagy narancsvörös alapszínét sötét foltok, márványmintás erezet díszíti. A nõstények háta közepén világossárga csík húzódik. Hasi oldala általában sárga, feketén foltozott. Háttarajuk sohasem fejlõdik. A kifejlett nõstények testhossza elérheti a 17–18 centimétert, míg a hímek ettõl kisebbek, átlagosan 13–14 centiméteresek maradnak.

Európa egyik legelterjedtebb farkos kétéltûje. Élõhelye Franciaország keleti részétõl egészen Finnország középsõ területéig húzódik. Keleti irányban meghódította Oroszország nyugati vidékét is. (A Kaukázus alacsonyabban fekvõ domboldalain, mintegy 1000 méteres tengerszint feletti magasságig hatolnak fel.) Általában a magasabban élõ példányok nagyobbak, erõteljesebbek, míg a síkságokat átszelõ patakok folyók melletti területek lakói karcsúbbak.

Hazánkban fõleg az északkeleti országrészben találkozhatunk e faj képviselõivel.

A tarajos gõték vízi és szárazföldi élet-módot folytatnak, igaz ugyan, hogy az utóbbit mindig valamilyen vízközeli területen.

Február végén, március elején telelõ-helyeikrõl tavakba, tócsákba, vizesárokba vonulnak, majd rövidesen megkezdõdik a párzás igen érdekes folyamata. Az ivarok megkülönböztetése a kifejlett egyedek esetében igen könnyû, hiszen a test mérete mellett, a kloáka színezete is segítségünkre van. A nõstények kloákája és farkának alsó éle sárgás, míg a hímeké feketés. Még szembetûnõbb a különbség a párzási idõszakban, amikor a hímek pompás nászruhát öltenek. Ez nem más, mint a fejtetõtõl kiinduló és a farok végéig húzódó, 4–6 milliméter magas, erõsen fogazott taréj, errõl kapta elnevezését is. A törzs és a farok között, egy mély bevágás választja el egymástól a háttaréjt és a farkvitorlát.

Az “ünneplõbe öltözött” hím minden gõtéhez odaúszik és megszagolja kloáka tájékát, hogy a párzásra kész-e a nõstény. Amennyiben igen, eléje úszik, farkát jobbra-balra mozgatva, miközben elõtûnik farkcsíkjának káprázatos színezete. A farok csapkodásának, az imponálás mellett, más szerepe is van. Így juttatja el a ivarmirigy által termelt illatanyagot leendõ párja felé. A “meghódított” nõs-tény követi a hímet, aki hátát felpúposítva, jellegzetes tipegõ járással, kígyózó mozgással halad. Menet közben a nõstény a hím farkát megérinti, aki ennek hatására, rángatózva a talajra üríti ivarsejtjeit, melyet a nõstény kloákájával felszippant.

A párzási idõszak végének közeledtével a hímek háti taraja visszafejlõdik, élénk színezete megszûnik. A nõstények pedig több hét alatt, egyenként rakják le, a vízinövények közé elszórva 60–200 darab petéjüket. A pete mérete körülbelül 2 milliméter átmérõjû, és megközelítõleg kétszer olyan vastag, kocsonyás burokban helyezkedik el. 2–3 hét elteltével bújnak elõ a mintegy 8–9 milliméteres lárvák. Légcseréjüket 3 pár bojtos külsõ kopoltyúval végzik. Tagjaik hosszúak és vékonyak, farkvégzõdésük fonálszerû. A fejlõdés során elõször az elsõ pár lábuk jelenik meg. A teljes átalakulás mintegy 3 hónap alatt megy végbe. Ekkor a fiatalok hosszúsága 50–80 milliméter. Az utódok a vizet elhagyva, kövek, fatörzsek alá rejtõznek el, ahonnan csak éjszakai vadászatuk idejére bújnak elõ. Zsákmányukat férgek, rovarlárvák, apró rákok, csigák, földigiliszták alkotják.

Téli álomra októberben vizekbe vagy fagymentes szárazföldi rejtekhelyekbe húzódnak.

forrás:hobbiallat.freeweb.hu