A mandarinsikló

Az eltelt idõben, amióta különbözõ kígyófajokkal foglalkoztam, voltak olyan példányok, melyeket megkedveltem bizonyos tulajdonságaik miatt (színezet, viselkedés, szaporodás). Léteztek fajok, melyekre a kezdetek óta vágytam. Ezek egyike a mandarinsikló. Tavaly egy külföldi terrarista barátom meglepett egy gyönyörû párral. A majdnem két év alatt könnyen tartható, hálás terráriumi álla-toknak bizonyultak. Nyugodtságukra jellemzõ, hogy csak kivételes esetben, igen durva molesztálás hatására védekeznek.

Élõhelyük Északkelet-Indiától Taiwan nyugati részéig, illetve Peking déli részétõl Észak-Vietnámig terjed. A tengerszint felett 3000 m-es magasságban is fellelhetõk. Ezeken a területeken a világos erdõk, erdõszélek lakói.

  

Alapszínük a siklókhoz képest erõsebb, normál körülmények között fehérestõl világos szürke tónusúig terjed, melyen sárga, vörös, rózsaszín, feketével szegélyezett, négyzet alakú foltsor helyezkedik el. A foltok gyakorisága és intenzitása élõhelyenként és egyedenként változhat. Így például a kínai Sichuan tartományban elõforduló populációnál vöröses, vagy sárgás, míg az észak vietnami egyedek rózsaszín, vagy vörös pikkelyekbõl álló foltokkal díszítettek. A fejtetõt két keresztirányú, mögötte pedig egy “V” alakú fekete sáv mintázza. Átlagos nagysága megközelíti az egy métert, ezzel a mérettel a siklók családjában a közepes méretû fajok közé sorolhatók. A Kínában élõ egyedek 1,5 méteresek, míg Vietnami fajtársaik valamivel nagyobbak (1,7 méteresek).

A mandarinsikló viszonylag kis mozgásigényû faj, a lakóhelyéül szolgáló terráriumban alig mászkál, ezért tartóedényüknek nem kell túlságosan nagynak lennie. Egy pár részére 100×50×50 centi-méter méretû “üvegkalitka” szükséges. Mivel az állatok szívesen turkálnak, elengedhetetlen a laza szerkezetû, 5-8 centiméter mély talajréteg. Erre a célra a legalkalmasabb a virágföld, virágfölddel kevert tõzeg. Megfelelõ lehet még a kéregzúzalék, esetleg falevél is, csak arra kell ügyelnünk, hogy a nedvességtõl ne tapadjon, vagy ne csomósodjon össze. A terráriumban két, viszonylag jól elkülönülõ (fûtött és fûtetlen) területet alakítsunk ki. A talaj a fûtött részen szárazabb, míg a fûtetlen szakaszon enyhén nyirkos legyen. A kígyók biztonságérzetének növelése érdekében igen fontos berendezési tárgy néhány üreges fából, fakéregbõl, esetleg kövekbõl épített barlang, mint búvóhely. Az üreg mérete akkora legyen, hogy a sikló éppen hogy elférjen benne. Az állandó zaklatásnak kitett állatok hamar stresszelõdnek, és visszautasítják a felkínált táplálékot. A mandarinsiklók igénylik a naponkénti hõmérsékletingadozást. Hõforrásként egy gyengébb talajfûtõ (15–20 Watt), valamint a világításra használt izzó szolgálhat. A nappali hõmérséklet – évszaktól függõen – 20–32 °C között legyen. Kifejlett állatoknak a legtöbb esetben elegendõ a 24 °C. Az éjszakai hõmérséklet tavasszal és õsszel 15–20 °C, nyáron 20–23 °C-ot ne haladja meg. Ez az igen nagy változatosság a megfelelõ élettani állapot eléréséhez és fenntartásához nélkülözhetetlen. Megfelelõ körülmények között a mandarinsiklók nem isznak, ennek ellenére el kell helyeznünk egy nagyobb, laposabb vizesedényt, mert jó néhányszor – fõleg vedlés idején – befekszenek a vízbe.

  

Ellentétben a legtöbb Elaphe fajjal, a mandarinsiklók a zsákmányállatok közül elõnyben részesítik a viszonylag kisebb nagyságú egereket. A felnõtt egereket nem szívesen, sõt azt is mondhatnám, hogy egyáltalán nem eszik meg. A nõstények is csupán a párzás után vadásszák le a nagy egereket. Hetente egy-két alkalommal kínáljuk meg õket néhány “pattogós” egérrel. Miután fõ aktivitási idejük a reggeli és esti órákra tevõdik, az etetés idejét is erre az idõszakra tegyük.

Eredményes szaporításukhoz elengedhetetlen egy hosszabb nyugalmi idõszak biztosítása. Ezt a következõképpen valósíthatjuk meg. Szeptember elejétõl a táplálást szüntessük be, hogy a kígyóknak legyen idejük megemészteni és kiüríteni az elfogyasztott eleséget. Ebben a hónapban kissé nedvesebb környezetet és nagyobb mennyiségû ivóvizet biztosítsunk, hogy elegendõ mennyiségû folyadékot tudjanak felvenni a teleltetés elõtt.

Október végétõl 2–3 hét alatt az állatokat fokozatosan szoktassuk hozzá a hûvösebb körülményekhez. A terrárium hõmérsékletét 24 °C-ról, napi 1–2 fokkal csökkentsük le 12–15 °C-ra. Ezzel együtt a megvilágítás idejét a napi 12–14 órás átlagos értékrõl 8 órára korlátozzuk. Ezt követõen november végétõl egy téliesített helyiségben helyezzük el az állatokat, ahol az átlaghõmérséklet 8–10 °C között ingadozik. Kéthetente egy alkalommal ellenõrizzük állatainkat. Január elsõ hetei után, hasonló módon fokozatosan emeljük a megvilágítás és fûtés értékeit. Igaz ugyan, hogy a hõmérsékletnek nincs túlságosan nagy szerepe a párzásban, mely általában márciusban következik be 18–20 °C-on. Maga a kopuláció nem tart hosszú ideig, körülbelül egy óra alatt megy végbe, legtöbbször a reggeli, délelõtti órákban. Ezt követõen a nõstények intenzívebb táplálkozásba kezdenek. Körülbelül négy héttel késõbb ez a fokozott evési hajlam csökken, ekkor a tojások már jól kivehetõk a nõstény testében. A párzás után 65–80 nappal a nõstény a terrárium egy nedvesebb területén gödröt ás, és lerakja hosszúkás, fehéres színû tojásait. Számuk 8–12 darab közötti. A fészket még két-három napig õrzik. Ezután vegyük ki a tojásokat a terráriumból és nedves perlitbe, vagy vermiculitba ágyazva helyezzük inkubátorba õket. 26–29 °C hõmérsékleten a kelési idõ 40–55 nap. A fiatal állatok 18–20 cm hosszúak, és 10–14 nap elteltével vedlenek le elõször. A kis siklókat hetente két alkalommal, újszülött egerek-kel táplálhatjuk. Megfelelõ mennyiségû eleség esetén egyéves korukra elérhetik a 60–80 centiméteres hosszúságot. Terráriumban átlagosan 16–18 évig élnek.

Forrás:http://hobbiallat.freeweb.hu/cikkek/hullo25.htm