Keresztes vipera (Vipera berus)

  A keresztes vipera Közép-Európa leggyakoribb mérgeskígyója. Szerencsére nagyon félénk ha valaki hozzá közeledik, többnyire elmenekül. Alkalmazkodó képessége igen jó, homokdűnéktől a hegyekig, a lápoktól az erdős területekig – mindenhol meg tud élni. A hideg és csapadékos éghajlatot is szintén jól tűri. A keresztes vipera az évszakhoz igazítja aktív fázisait. Tavasszal és ősszel napközben gyakran napozik, nyáron kora estig hűvösben marad. A tél beálltával merev állapotba kerül. A telet rendszerint kövek alatt, sziklák hasadékában vagy egy kisemlős odújában tölti. Nagy fagyok esetén a kígyó mélyebbre ássa be magát, hogy védve legyen a hidegtől. Egy téli szálláson gyakran 30 vagy annál is több keresztes vipera telelt át, sőt állítólag láttak már 300-400 állatból álló kupacot is. Néha csatlakoznak hozzájuk más hüllők is, még olyanok is, amelyek egyébként a keresztes vipera zsákmányai közé tartoznak; télen azonban nem esik bántódásuk. Színük: a nőstény vörösesbarna világos rajzolatokkal míg a hím szürke vagy olajszínű alapon sötét feketés rajzolatokkal. A mintázatuk rombusz a fej V alakú rajzolatától a farokig.

  Vadászata és tápláléka: A keresztes vipera egész életét egy viszonylag kis területen éli le, ezért jól ismeri annak minden zugát, és könnyen fel tudja kutatni zsákmányát. Gyakran valamilyen vízforrás is található a territóriumán, ahol békákra, gyíkokra és vízi pockokra vadászik. Fő tápláléka azonban egerek, cickányok és egyéb kisebb rágcsálók. A keresztes vipera úgy kutatja fel áldozatát, hogy érzékeli rezgését a talajon, vagy a szagát követi. Ha a zsákmányállat elérhető közelségben lesz, villámgyorsan ráveti magát, belémélyeszti a fogát, és mérget fecskendez belé. A keresztes vipera hirtelen támadása után az áldozat gyakran menekülni kezd, a kígyó azonban követi, mert a méreg néhány perc múlva hat. A kígyó mindig egyben nyeli le zsákmányát.

  Szaporodás: Párzási időszakban a hímek versengenek a nőstényekért. A két versengő hím felemelt felsőtesttel áll egymással szemben, majd egymásra tekerednek, és felsőtestükkel addig nyomják össze, míg egyikük a földre kerül és feladja a küzdelmet. A győztes ezután kezdheti meghódítani a nőstényt. Ez a faj elevenszülő. A hüllők az első ún. magzatburkos gerincesek, ami azt jelenti, hogy a fejlődő embriót három burok veszi körül: az ún. bárányhártya (amnion), a húgyhártya (allantois) és a savóshártya (chorion). Ezek közül az amnion az, ami náluk jelenik meg először, ez védelmezi az embriót, és biztosítja a fejlődéshez szükséges vérkeringést. (A húgyhártya a salakanyagot távolítja el, a savóshártya pedig az embrionális táplálékul szolgáló szikhólyagot veszi körül.) A hüllők többsége tojásokkal szaporodik, amelyet a megfelelő helyre lerakva a nap melegére bízzák kifejlődésüket. Vannak azonban mostoha körülményekhez alkalmazkodott fajok között olyanok, amelyek nem ,,bíznak” a nap melegében; ilyen hüllő a keresztes vipera és az elevenszülő gyík is. A nőstény petevezetékében fejlődő embrió körül nem alakul ki tojáshéj, a kicsinyek fejlődése mindaddig védetten az anya testében zajlik, amíg azok – még ugyan a magzatburoktól körülvéve, de már azonnali önálló életre képesen – világra nem jönnek. Ezt nevezzük elevenszülésnek. A megtermékenyített hártyába burkolt ,,tojásokat” a nőstény körülbelül 3 hónap alatt hordja ki. Kevéssel általában 8-12 ivadék világra jötte előtt a hártya még az anya testében szétszakad; a megszületett utódok szüleik kicsinyített másai. Az újszülöttek az első pillanattól kezdve önállóak, azonban néhány hónapig általában anyjuk mellet maradnak. Saját maguk által fogott rovarokkal és férgekkel táplálkoznak. A nőstény elterjedési területének azon részein, ahol rövidebb a nyár – Észak- és Nyugat- Európában csak minden második évben szaporodóképes.

  A keresztes vipera hazánkban: A keresztes vipera hazánkban csak foltszerűen, a nyugat- és észak- európai élőhelyektől eltérő környezetben, főként síkvidéki láperdők szélein, tisztásain fordul elő. Megtalálható Somogy és Zala megyében, a Baláta-tó környékén, valamint Tiszaháton, Szabolcs - Szatmár megyében. Ezektől eltérő, hegyvidéki élőhelye van a Zempléni – hegységben és Tokaj környékén. Hazánkban védett állat, mint minden más hüllő és kétéltű faj.

  Mérge: A vipera méreg különféle toxikus hatású anyagok és enzim jellegű fehérjék keveréke. Kis mennyiségben, tisztítva gyógyszerek alapanyagául szolgálhat, ezért más kígyó-

mérgekhez hasonlóan méregfejéssel jutnak hozzá, többnyire kígyófarmokon tenyésztett példányokból.

forrás: Csodálatos állatvilág, Terrárium magazin